A technikák jellemzői


A Wing Tsun jellegét tekintve lágy stílus, nem az erő erő ellen elvét használja, hanem az erő elvezetését, továbbengedését. A támadásokat nem blokkolja, hanem elvezeti. A Wing Tsun összes technikájának ez a jellemzője. Ebből kifolyólag egy Wing Tsun küzdő sokkal erősebb ellenfelével is eséllyel szállhat harcba.

A stílus másik fő jellemzője az, hogy a védekező és támadó technikákat nem két külön fázisban hajtja végre, hanem azonos időben, egyidőben. A támadást hatástalanítja, és azzal egyidőben támad is.

A támadások az emberi test gyenge pontjaira irányulnak (a helyzet súlyosságát mérlegelve): szem, orr, állcsúcs, torok, szegycsont, gyomorszáj, lágyék, ízületek. A test ezen részei semmilyen edzésmódszerrel nem edzhetők fel, nem keményíthetők. Egy nagyobb testű támadónak is ugyanolyan gyengék ezek a testrészei, mint egy átlagembernek.

A támadó mozdulatok nem igényelnek különösebb hajlékonyságot vagy akrobatikusságot. Jellemző rájuk az egyszerűség. Fajtái: ökölütések (egyenes ütés, felütés, horogütés), tenyérütések, könyökütések, kézélütések, szúrások, döfések, rúgások. A rúgások jellemzője, hogy alacsonyak, gyomormagasságig mennek maximum. Ez elsősorban a nagyobb rúgásbiztonság miatt van, mert a magasat rúgó küzdő kiszolgáltatott helyzetbe kerül ha az ellenfél hárította támadását, mert állása instabil.


A Wing Tsun a harc mind az 5 fázisát használja:

ütések

Kézélütés Tenyérütés

Duplaütés Felütés

rúgások

Rúgás 1 Rúgás 2

belharc (könyök és térdtechnikák)

Belharc 1 Belharc 2

Belharc 3 Belharc 4

földrevitel

Földrevitel 1 Földrevitel 2

Földrevitel 3

földharc

Földharc 1 Földharc 2

Földharc 3


A támadások gyorsak, dinamikusak. A Wing Tsun küzdő egy pillanatra sem áll meg, egyfolytában mozog, támad, nem ad lehetőséget az ellenfélnek a visszatámadásra. A technikákat nem begyakorolt sorrendjükben hajtja végre, hanem az adott helyzetnek megfelelően, alkalmazkodva a körülményekhez. Ezért nem okoz gondot, ha az ellenfél olyan támadást vagy védekezést hajt végre, amelyre a tanuló nem kapott felkészítést. Az ismert technikákat a helyzetnek megfelelően felhasználva így is győztesként kerülhet ki a párharcból.

A Wing Tsun nem sport, nem küzdősport, hanem harcművészet. Nem kötik szabályok, éppen ezért nincsenek versenyek sem. A Wing Tsun szabálya az, hogy nincs szabály, egy harci küzdelemben minden eszköz bevethető a túlélés érdekében. Az alkalmazott technikák közös jellemzője a hatékonyság, csakis olyan technikákat tartalmaz a Wing Tsun amik valóbban működnek. Felesleges technikáknak, ún. halott technikáknak nincs helye a Wing Tsun-ban.

A Wing Tsun kung fu 3 formagyakorlatot tartalmaz: egy a kezdőknek, egy a középhaladóknak, egy pedig a mestereknek. Ez a három formagyakorlat tartalmaz minden, a Wing Tsun-ban használatos technikát.

Összesítve: a Wing Tsun egy emberközpontú, logikus, hatékony harci rendszer, amit bárki korra és nemre való tekintet nélkül elsajátíthat.

 

Edzésinfo

Edzések helye:
Debreceni Egyetem
Testnevelési Tanszék
Debrecen,Egyetem tér 1.
Edzések ideje:
Hétfő és szerda
20:00-21:30

Rólunk mondták

"Tökéletes kikapcsolódás, nagyszerű társaság."

Folláth János
egyetemi tanársegéd
WTO HWTO